Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit 4Móz 13 bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%2013&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%2013&version=NT-HU
(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Isten megmutatja népének az Ígéret földjét. Isten szeretett volna kedvet csinálni a nép számára, hogy bemenjenek az ígéret földjére azzal, hogy kémeket küldött Kánaánba, de a nép inkább elbátortalanodott. A nehézségeket látta. Önmagára nézett, és önmagát kicsinek látta. Elfelejtett Istenre nézni, és az Ő nagyságára. Isten ma is szeretne kedvet csinálni nekünk, hogy bemenjünk a mennyei Kánaánba, de a régi Izraelhez hasonlóan mi is elismerjük a menny szépségét, és nehéznek, sőt lehetetlennek látjuk a bejutást: 1) Mi is látunk óriásokat (a bűneink olyan nagyok, hogy nem juthatunk be). 2) Elfeledjük Isten hatalmát, hogy nem a mi erőnktől, nem a mi érdemeinktől függ a bemenetelünk, hanem Jézus áldozatától és Isten kegyelmétől; 3) Elfeledjük azt, hogy Isten már régen megszerezte számunkra a mennyet Jézus golgotai áldozatával.
2. A megbántott Isten. A nép hitetlenségével Istent bántotta meg. Nem látta eléggé hatalmasnak ahhoz, hogy bevigye őket az Ígéret földjére. Nem látta elég szeretőnek és gondoskodónak. Úgy gondolta, hogy Isten egyedül nem elég, ezért szükség van még az ő segítségükre is, de ők túlságosan gyengék. Amikor saját erőnkből és érdemeink által akarunk üdvözülni, ugyanúgy megbántjuk Istent, mint a zsidók a pusztában.
3. Ezen kívül egy olyan Istent is látunk ebben a fejezetben, aki kész teljesíteni népének tett ígéreteit, aki eléggé hatalmas ahhoz, hogy megtegye, amit megígért; aki vágyat akar ébreszteni az emberben az Ígéret földje után; aki vágyik arra, hogy népe benne bízzon; aki szomorú, amikor megkérdőjelezzük hatalmát; aki szomorú akkor, amikor megkérdőjelezzük szeretetét és irántunk való jóindulatát, amikor kételkedünk abban, hogy Ő alkalmassá tud tenni bennünket a menny számára..
Olvasmány – E.G. White KERESZTÉNY SZOLGÁLAT 16. fejezet
16. fejezet – Gyülekezetnövekedési mozgalom (2. rész)
Azoknak a testvéreknek, akik lakhelyet kívánnak változtatniuk, ezen kívül Isten dicsőségét tartják szemük előtt, és érzik, hogy egyénileg is felelősség nyugszik rajtuk jót tenni másokkal, a javát és az üdvét szolgálni azoknak a lelkeknek, akikért Krisztus nem tartotta vissza az ő drága életét, nekik olyan városokba és falvakba kell költözniük, ahol kevés vagy egyáltalán semmi világosság nincs és ahol valódi szolgálatot végezhetnek, valamint fáradozásukkal és tapasztalataikkal áldására lehetnek másoknak. Misszionáriusokat keresünk, akik elmennének a városokba és a falvakba, magasba emelnék az igazság lobogóját, hogy Isten bizonyságtevői szétszóródjanak az egész Földön, hogy az igazság világossága behatoljon oda is, ahová még nem jutott el, és az evangélium zászlaja eljusson az eddig még ismeretlen helyekre is. (Testimonies, II, 115.)
Semmi nem ébreszti fel úgy az önfeláldozó buzgalmat, erősíti a jellemet úgy, mint ha valaki beáll a másokért végzett munkába. Számos hitvalló keresztény, gyülekezeti kapcsolatokra vágyva, kizárólag önmagukra gondol. Élvezni kívánják a közösséget és a lelkészi gondoskodást. Nagy és virágzó gyülekezet tagjai lesznek, és megelégszenek azzal, hogy keveset tesznek másokért. Ily módon a legértékesebb áldásoktól rabolják meg magukat. Sokaknak válna üdvére, ha feláldoznák kellemes, kényelemkedvelő társasági kapcsolataikat. El kell menniük oda, ahol erejüket keresztény munkálkodásban hasznosíthatják és megtanulhatnak felelősséget hordozni. (The Ministry of Healing, 151.)
Amerikában ezrével vannak városok, ahová el kellene jutni, ahol az igazság zászlaját még soha nem bontották ki, ahová az igazság prédikálása még nem jutott el. Ezrek juthatnának el a szántóföldre, most mégis vallásos restségben szenvednek, aminek következtében nyomorékként lépdelnek a menny felé, és immár abban is kételkednek, hogy vajon keresztények-e. Eleven egységre van szükségük Jézus Krisztussal. Akkor mondható el róluk: „Istennek munkatársai vagytok.” Sokaknak üzenem: ti csak arra vártok, hogy majd valaki kivisz titeket a szőlőbe és munkába állít titeket, vagy hogy majd odaviszi a szőlőskertet hozzátok, és nem kell semmi kényelmetlenséget elszenvedni a fáradozás során. Erre ugyan hiába számítotok. Ha felemelitek szemeteket, megláthatjátok a beérett aratnivalót, készen arra, hogy belehasítson a sarló; akármerre nézhettek, közelben és a távolban egyaránt találtok tennivalót. De vajon hány emberről fogja Krisztus azt mondani az ítéletben, hogy „jó és hű szolga”? Arra gondolok, hogyan érezhetnek az angyalok, látva, amint a vég közeleg, s azokat, akik vallják, hogy ismerik Istent és akit elküldött, Jézus Krisztust, együvé zsúfolódva, telepeket alkotva, összejövetelekre járva, és elégedetlenségüknek hangot adva, ha nem prédikálnak eleget lelkük üdvére és a gyülekezet megerősítésére, miközben ők a szó szoros értelmében semmit nem csinálnak… Ha földi és anyagi kilátásaik nem oly ragyogóak, olyan helységekbe költözve, ahol az igazságot még nem hirdették, vagy ahol a világosság épphogy csak pislákol, akkor vajon nem végzik azt a munkát, amit éppenséggel üdvözítésük végett adott nekik Jézus? (General Conference Bulletin, 1893, 131.)
Látjuk a nagy ínséget, amit a missziómunka lát el, az igazság elvitelére, nem csak idegen országokba, hanem azokhoz is, akik itt élnek hozzánk közel. Itt, körülöttünk, a kisebb és nagyobb városokban, amelyekben semmilyen erőfeszítést nem tettünk a lelkek megmentése érdekében. Miért nem telepednek meg ezekben a helységekben családok, akik ismerik a jelenvaló igazságot, hogy felhúzzák ott Krisztus lobogóját, alázattal munkálkodva, nem a maguk által elgondolt módon, hanem Isten útja szerint, hogy elvigyék a világosságot azokhoz, akiknek nincs ismeretük róla?
Amikor a gyülekezet igazán betöltekezik az üzenet lelkületével, minden erejét azon lelkek megmentésének munkájába fogja vetni, akikért Krisztus meghalt. Új munkaterületekre fognak behatolni. Némely nem felszentelt lelkész együtt fog munkálkodni Istennel a gyülekezetek meglátogatásában, erősíteni igyekezve a hátramaradt, már-már elhaló tagokat. Lesznek majd laikusok, akik községekbe és városokba, látszólag félreeső településekre fognak költözni, hogy ragyoghasson általuk az a világosság, amit Isten nekik adott. Egyesek, akik az útjukba akadnak, nem lesznek éppen a legígéretesebb alanyok, az egyetlen kérdés mégis csak az lesz, hogy összhangba kerülnek-e majd Istennel. Vesznek-e az ő lelkéből, hogy befolyásuk, szabály és példakép gyanánt, az igazság és az igaz élet szerzőjének vonzását nyújtsa?
Egyes helyeken, ahol nem ismerik az igazságot, munkára alkalmas testvéreknek kell termet vagy más gyülekezésre használható helyiséget bérelniük, ahol egybegyűlhetnek a látogatók. Majd pedig tanítsák az embereket az igazságra. Nem szentbeszédek sokaságát kell tartani, hanem vegyétek elő a Bibliát, és hadd szóljon Isten közvetlenül az ő Igéjéből. Ha csak csekély számban vannak jelen, minden pompa és izgalomkeltés nélkül olvashatnak az „így szól az Úr”-ból; olvassuk és magyarázzuk csak az egyszerű evangéliumi igazságot, illetve énekeljünk és imádkozzunk velük. (Review and Herald, 1891. szeptember 29.)
https://white-konyvtar.hu/fejezet/KSz/felfedezesek/1925/13.1227/
Olvasmány Ellen White KERESZTÉNY SZOLGÁLAT című könyve 16. fejezetéhez (május 22-28.).
„Számos hitvalló keresztény, gyülekezeti kapcsolatokra vágyva, kizárólag önmagára gondol. Élvezni kívánja a közösséget és a lelkészi gondoskodást. Nagy és virágzó gyülekezet tagjai lesznek, és megelégszenek azzal, hogy keveset tesznek másokért.” Keresztény szolgálat 179. o.
Krisztus azzal a céllal ment meg minket, hogy másokat szolgáljunk. Isten azt akarja, hogy a világ különböző helyeire szétszórva osszuk meg az igazság fényét. A gyülekezet nem arravaló hely, hogy oda visszavonuljunk a világtól, hanem egy olyan hely, ahol megújulunk, hogy utána elérjük a világot. Valójában Isten nem azért ment meg minket, hogy egyhelyben üljünk, hanem hogy szolgálhassunk.
Ha Isten megmentett a bűneidtől, akkor arra hívott téged, hogy szolgálj a tálentumaidnak és képességeidnek megfelelően. Ha nem szeretnél másokat szolgálni, és csak a saját szükségleteid foglalkoztatnak, fel kell tenned a kérdést, hogy Krisztus valóban ott van-e az életedben. A szív, amelyet megmentettek, szolgálni akar.
Végső soron a fő oka annak, hogy nem fordulunk másokhoz, az, hogy nem úgy szeretünk, ahogyan kellene. Az Isten és a mások iránti szeretet kellene, hogy a legerősebb motiváció legyen, hogy terjesszük az evangéliumot a sötétségben járóknak. Ebben a tekintetben Ábrahám egy figyelemre méltó példa. Az ő életét az határozta meg, hogy hajlandó volt kilépni és Isten hívásának engedelmeskedni. Hajlandó volt elhagyni a hazáját, a családját és a barátait, és oda menni, ahová Isten küldte.
Isten ma arra kér téged, hogy lépj ki a komfortzónádból és oszd meg az evangéliumot másokkal… Ugye hajlandó vagy rá?
Mwaba Chibwe
Zambiai Köztársaság, jelenleg a Hartland Főiskolán tanul,
Virginia, USA.
Fordította Gősi Csaba
Ámen 🛐🙏👼🕊
VálaszTörlésÁmen!
VálaszTörlés