Higgyetek az Ő prófétáinak - január 12 - CSÜTÖRTÖK - 1 Krónikák 26

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit 1 Krónikák 26 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Kr%C3%B3nika%2026&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Kr%C3%B3nik%C3%A1k%2026&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

 

1. Isten szemében nagyon fontosak a templommal kapcsolatos szolgálatok. Isten minden templommal kapcsolatos szolgálatot fontosnak tart. Neki nemcsak a pap vagy a prédikátor szolgálata fontos, hanem ahogy az előző fejezetben is láttuk, fontosak a zenészek, az énekesek, de ebben a fejezetben arról olvasunk, hogy a kapuőr feladat is fontos Istennek. Nem akárki végezhette ezt a feladatot. Azt olvassuk, hogy mindnyájan bátor vitézek és harcosok voltak. A mai megfelelőjük a diakónusok vagy a teremdiakónusok. Istennek ők is ugyanolyan fontosak, mint a prédikátorok vagy a presbiterek. 
2. Isten elvárja, hogy védjük és őrizzük azt, ami az Övé. Dávid őröket helyezett Isten kincstárához, hogy védjék és őrizzék a templom kincseit, Isten pénztárát. Nekünk is szentnek kell tartanunk mindent, ami az Istené: a tizedünket, a gyülekezeti pénztárt, Isten javait. Ezért fontos feladat az egyházban a kincstárnok feladata, a gyülekezetekben a pénztárosok feladata és a gyülekezet vezetésének a feladata, akik Isten javait kezelik. Adjuk meg Istennek a kellő tiszteletet ezen a területen is, ahogy Dávidtól tanultuk!         

Olvasmány – E.G. White AZ UTOLSÓ NAPOK ESEMÉNYEI 13. fejezet

13. fejezet – A KÉSŐI ESŐ (5. rész)

Félre minden viszállyal és egyenetlenséggel!

Amikor a munkások lelkében ott lakik Jézus Krisztus, és minden önzésük meghalt, amikor nincs versengés, nincs küzdelem az elsőségért, és egységben vannak, amikor megszentelik magukat, és az egymás iránti szeretet látható és érezhető lesz közöttük, akkor a Szentlélek kegyelmének zápora ugyanolyan bizonyosan eljön reájuk, mint ahogy Isten ígéretéből egyetlen jóta vagy pontocska sem múlik el. Azonban mások munkájának lebecsülésével – csak hogy a saját felsőbbrendűségüket igazolják – azt bizonyítják, nem hordozzák Isten pecsétjet. Emiatt az Úr nem áldhatja meg őket (1SM, 1896, 175. o.).

Ha az Úr nagy napján Krisztust mint a mi menedékünket, bástyánkat szeretnénk magunk mellett tudni, akkor tegyünk félre minden irigységet, minden elsőbbségért folytatott küzdelmet. Teljesen ki kell irtanunk e szentségtelen dolgoknak még a gyökerét is, nehogy ismét életre keljenek. Álljunk egészen az Úr oldalára! (TDG, 1903, 258. o.).

A keresztények tegyenek félre minden nézeteltérést, és adják át magukat Istennek az elveszettek megmentéséért! Kérjék hittel a megígért áldást, és az eljön reájuk! (8T, 1904, 21. o.).

Szeressük egymást

A kereszténység juttatja kifejezésre a leggyengédebb szeretetet egymás iránt… Jézus Krisztus mindent felülmúló szeretetének kell áradnia teremtményei életéből. Elvárja, hogy az ember szent tiszteletet ápoljon felebarátai iránt. A megmentetteket Isten szeretetével tudták megmenteni. Az önzés igazi megtérés által válik megszentelt szeretetté Isten és ember iránt (1SM, 1901, 114, 115. o.).

Isten leginkább a szeretetet és a tisztaságot becsüli. Minden kereszténynek ápolnia kell ezeket a tulajdonságokat (5T, 1882, 85. o.).

A szerető és szeretetre méltó keresztény az evangélium melletti legerősebb érv (MH, 1905, 470. o.).

Teljes átadás

Isten nem fog kevesebbet elfogadni, mint a feltétel nélküli önátadást. Félszívű, bűnnel teli keresztények sohasem léphetnek be a mennybe. Ott nem lelnének boldogságra, mert semmit sem tudnak a nagy és szent elvekről, melyek a királyi család tagjainak életét irányítják. Az igazi keresztény a menny felé tartja nyitva a lélek ablakait. Krisztus társaságában él. Akarata az Üdvözítő szándékaihoz hasonult. Leghőbb vágya, hogy egyre inkább hasonlítson Jézushoz (RH, 1907. május 16.).

Mi nem használhatjuk a Szentlelket. Neki kell bennünket használnia. Isten a Lélek útján munkálkodik népe körében; Ő „munkálja bennetek mind az akarást, mind a véghezvitelt, jó kedvéből” (Fil 2:13). Sokan azonban vonakodnak magukat ennek alávetni. Ők akarnak irányítani. Ezért nem nyerik el a menny ajándékát. Csak azok kapják meg a Szentlelket, akik alázatosan várakoznak Istenre, akik éberen figyelnek vezetésére és kegyelmi ajándékaira (DA, 1898, 672. o.).